Az ötven év felettiek egyenlítettek: ma 4 gyerekre 4 felnőtt jutott.
Először közlekedtünk - villamosokkal, trolibusszal -, majd a múzeumban megnéztük, hogy ment ez régen. Az első magyarországi autót csak fényképen láthattuk, viszont sok mást teljes életnagyságban. Megtudhattuk, hogy meglehetősen sokáig Európának ezen a részén is jobb-kormányos autók közlekedtek, meg, hogy rengeteg magyar találmány van az autózás történetében. A tárlatvezető bácsin kívül Tamás (bácsi) is sok érdekeset mesélt: a régi járművek működéséről, és történeteket is. Utazhattunk függővasúton, amit annak idején ló húzott Kőbányától a Keleti Pályaudvarig - nem egészen 8 km-t 1 óra alatt tett meg. Szívből sajnáljuk, hogy a kísérleti járat nem vált be, s a tervezett kb 900 km-es hálózat kiépítése helyett néhány hónap használat után a kőbányai pályát is lebontották. A többi ínyencséget nem írom le: aki még nem járt a Közlekedési Múzeumban, pótolja be - megéri! A közlekedésen kívül más műszaki területekkel is lehet találkozni: pl. kipróbálható a csőposta (aminek következtében aki mindvégig kitartott, még fagyit is kapott), megtekinthető az ördög fürdőkádja, ...
Terv szerint augusztus 27-én a Vendéglátóipari Múzeumba megyünk Óbudára Aznap 9 órakor találkozunk a Zsíroshegyi úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése