Az olvasótábor átlagéletkora megugrott, hála az örökifjú nagyszülőknek, akik unokákkal vagy anélkül vagy épp szervezőként voltak jelen. Azért még így is a gyerekek győztek szoros küzdelemben, 7:5-re. Ezt biztatásnak szánom azoknak, akik már kijárták az általános iskolát.
Tegnap a fogaskerekű városmajori végállomásánál kezdődött a lényeg. Attila személyében nagyon lelkes vezetőt kaptunk, aki szinte mindent megmutatott. Megtudhattuk többek között, hogy régen főleg teherszállításra használták a fogaskerekűt, sőt a lovaskocsik is vele jutottak föl a Széchenyi hegyre, mint a komppal az autók. Meg azt is, hogy miért praktikus a fapad: télen nem hideg, nyáron szellőzik, ha egy léc eltörik, csak azt az egyet kell cserélni - ja, és szép, s kényelmes is. A fogaskerekű svájci találmány és a budapesti a második a világon, melynek eszméje Széchenyi Ödöntől származott. Akit érdekel, hogy milyen a rugós léc, miben különbözik a fogaskerekű váltója a vonatétól, hogy tudta a régi fogas a fele elektromos energiát megspórolni a maihoz képest, miért ugyanannyi a menetidő kétszeres sebesség mellett, ki utazott a fogaskerekű tetején, miért van mindig a lejtő felé a mozdony és hogyan vezetett a mozdonyvezető fölfelé, ha arra nem látott semmit, hogyan szellőztettek régen hóban-szélben-ónosesőben, az keressen egy olyan gyereket, aki velünk volt, vagy menjen el személyesen, és járjon utána. Még sok érdekeset láthattunk, hallhattunk, de nem akarom szaporítani a szót.
A fogaskerekű kipróbálása után a kis csapat a gyermekvasúttal indult haza, de a hűvösvölgyi végállomásnál arról is többet megtudhatott a hajtánytól a nosztalgia szerelvényekig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése